kivitelezés szerelés lépésenként

Kivitelezés, szerelés lépésenként:

Az előzetesen megtervezett öntözőrendszer területre adaptálása (kimérés, kitűzés, ásási nyomvonal kijelölése és kiásása, központi elosztó dobozok helyének kiásása, járdák alatti átütések elvégzése) után jöhet az érdemi szerelési munkák elvégzése.

kivitel_lépésenként_01 kivitel_lépésenként_02 kivitel_lépésenként_03 kivitel_lépésenként_04

A csővezetékek kifektetése megfelelő szakaszonkénti jelöléssel ott, ahol több cső megy azonos árokban. A cső hosszúságánál érdemes hagyni némi pluszt a végső beigazítás változásai miatt. Megfelelő helyeken idomokkal osztjuk szét a fő és az alvezetékeket. Csővégeken végelzárókat alkalmazzunk.

Elosztókat mindig a helyzetnek megfelelően alakítsuk ki. Lehet központi elosztást készíteni a vízforrás közelében, azzal azonos aknában, vagy területi elosztót (-kat) készíteni a terület különböző pontjain. Ezeket előre gyártott műanyag elosztó dobozokba kell kialakítani. Ebben az esetben gondot kell fordítani arra, hogy az osztó doboz alján és oldalán ne tudjon a vakondok betúrni a dobozba. Ennek érdekében vakondhálót és geotextiliát kell takarásként alkalmazni a doboz aljára és körbe, szoknyaként a csövekre fedve.

kivitel_lépésenként_05 kivitel_lépésenként_06 kivitel_lépésenként_07 kivitel_lépésenként_08

Vízforrásnak megfelelően a rácsatlakozás kiépítése a következő feladat. Amennyiben hálózati, közüzemi vízcsatlakozással van dolgunk, szabályosan kell kiépíteni a rácsatlakozást. Külön elzáró szerkezet közé fogott almérőóra felszereltetése ajánlott, a csatornadíjak kedvezőbb elszámolása miatt. Az óra után építsünk be visszacsapó szelepet, majd gondoskodjunk az üríthetőségről is. Szivattyús, fúrt kútról történő vízbázis esetén a kút lehetőségéhez mérten a legnagyobb keresztmetszettel készítsük el a szívóoldalt. Alkalmazzunk min. 2 visszacsapó szelepet. Egyet a belógó szívószár végére szívókosárral megvédve, egyet a szivattyú beömlőnyílásánál. A szivattyú mellé alkalmazzunk hidrofor tartályt, mivel az öntözés során a szórófejek határozott kiemelkedéséhez szükséges a betárolt energia. A modern technikák lehetővé teszik az elektronikus átfolyás érzékelő használatát, megoldva ezzel a szárazon futás védelmét is. Azonban ezek a technikák hidrofor tartállyal együtt nem minden esetben működnek megfelelően. Ott, ahol a víz mélyről érkezik a szivattyúba, gázképződés alakul ki a szívás során. A kis gázbuborékok a tartálya begyűlve, törekednek a kijutásra.

kivitel_lépésenként_09 kivitel_lépésenként_10 kivitel_lépésenként_11 kivitel_lépésenként_12

Mielőtt az érzékelő érzékelné a vízáram megállását és eltelne a lekapcsolásra szánt 8-10 másodperc, a gázbuborékok megindulva felfelé, az érzékelőt megpöckölik. Ettől a lekapcsolás nem megy végbe, illetve egy pillanat múlva újra indul a szivattyú. Ez a folyamat jó esetben 3-5 alkalommal megismétlődik, rossz esetben a végtelenségig tart. Persze előbb a szivattyúban felforr a víz és a lapát beolvad, majd a motor leég. Pedig van szárazon futás elleni védelem és a szivattyú ennek ellenére tönkremegy. Ezért a tapasztalatok szerint abban az esetben, ha van kellő vízutánpótlás, nem gázos a víz és az öntöző nincs túl tervezve fogyasztóilag, akkor áramlás szabályzó tartály nélkül a jó összeállítás. Azonban ha a víz gázos, vagy indításkor nem tudnak a szórófejek kiemelkedni (túl sok a fogyasztó, vagy sok db szórófej akar egyszerre kiemelkedni, vagy nem kellő a vízutánpótlás), akkor a mechanikus nyomáskapcsoló és hidrofor tartály a jó megoldás (a tartályban lévő gumizsák nyomását meg kell emelni a kikapcsolási nyomás 70 %-ára és ezt évente többször ellenőrizni). Ebben az esetben a szivattyú védelme érdekében érdemes termosztátos túlmelegedés elleni védelmet kiépíteni a szivattyútestre. Elektromos bekötéseket bízzuk szakemberre.

kivitel_lépésenként_13 kivitel_lépésenként_14 kivitel_lépésenként_15 kivitel_lépésenként_16kivitel_lépésenként_17

A szórófejek szerelését lehetőleg flexibilis kötésekkel oldjuk meg. Több előnye is van. Ásni nem jó és nem is lehet közvetlenül a járdák mentén. Sokkal kényelmesebb 50-70 cm-el bentebb ásni, így a rákötések mentén kell csak beásni a járdák mellé. Ekkor érdemes a járda vonalába bevésni a betonszegélyeket, annak érdekében, hogy a szórófej a járda széléig tudjon öntözni. A későbbi talajmozgások eredményeként megváltozhat a szórófejek magassága. A környezethez képest ki magasodhat, ami veszélyes a fűnyírás alkalmával, vagy lesüllyedhet, ami eltömődéseket és korai elkopásokat eredményezhet. A flexibilis bekötésnek köszönhetően a magasság korrekció könnyen elvégezhető. A merev KPE csőre közvetlenül rákötés azért sem jó, mert a csőnek van egy erőszakos tulajdonsága, szeretne visszakapni eredeti alakját, ami a tekercsben gyártáskor született. Ezért a laza talajban idővel elferdíti a szórófejet, az nem lesz függőleges. Talajszint változáskor sem lehet szintet korrigálni a KPE csőre fixen ültetett szórófejek esetén. A jó megoldás a cső méretének megfelelő megfúrós nyeregidom alkalmazása, flexibilis cső és idomok alkalmazásával. Szerelése gyors és egyszerű. Fontos a furat elkészítésekor célszerszámot alkalmazni, ami a lyukból kivágja a negatívot és azt ki is veszi a csőből. Fúrni csigafúróval veszélyes, mert a csőben maradó apró darabok nehezen lehet kimosatni. Később bejutva a rotoros szórófejekbe, azok teljes tönkremenetelt okoznak a fogaskerekek közé beékelődő maradványok. Ez garanciavesztő meghibásodás. Kerülni kell. Ezek után a szórófejek temetésekor a megfelelő szint és a függőlegesség beállítása a feladat. Gondoskodni kell a kellő alá és oldal tömörítésről.

kivitel_lépésenként_18 kivitel_lépésenként_19 kivitel_lépésenként_20 kivitel_lépésenként_21
Automatikák felszerelésénél figyelembe kell venni a könnyű használat, könnyű szerelhetőség és a meglévő áramforrás helyének lehetőségeit. A rendszer nagysága is befolyásoló tényező az automatika típusa kiválasztásakor. Lehetőségünk van beltéri és kültéri kivitel alkalmazására. Ne keverjük össze őket, az olcsóbb kivitelezhetőség miatt ne tegyünk beltéri külső beépítésre. Aknákba, párás környezetbe véletlenül sem szabad tenni sem bel sem kültéri eszközt. A bepárásodás következménye a zárlat. Egyik eszköz sem vízálló és ezen még a tescos szatyor sem segít, mint ahogy láttunk már ilyet a „konkurencia” megoldásában. Érzékelők felszerelésekor és a kábelezés során igyekezzünk lehetőleg rejtve maradni. Ahol szükséges ott alkalmazzunk ízlésesen védő csatornákat. Elektromos bekötéseket bízzunk szakemberre.

kivitel_lépésenként_22 kivitel_lépésenként_23 kivitel_lépésenként_24 kivitel_lépésenként_25
A szerelés befejeztével a kiásott árkokat, gödröket be kell temetni, kellő figyelmet és energiát fordítani a tömörítésre. A döngölés elengedhetetlen része a minőségi munkának. A területet vissza kell állítani az eredeti formájára. Amennyiben fűvetés, tereprendezés előtt vagyunk, akkor a felületet vissza kell gereblyézni, durva szintezéssel az általunk okozott egyenetlenségeket meg kell szüntetni. Ha füves területen dolgoztunk, a felszedett gyepet kell vissza állítani a munkálatok előtti állapotra. Az egész felfordulásnak nyomtalanul el kell tűnnie. Fel kell használni az összes kiásott földet, nem maradhat ki belőle semmi, aminek hiánya később besüllyedést okozna. A füvet is vissza lehet helyezni úgy, hogy a műveletnek az alig látszódó nyoma a második fűvágásra teljesen eltűnik. (ideális, erős gyökerű, összefüggő fű állapot feltétel)

kivitel_lépésenként_26 kivitel_lépésenként_27 kivitel_lépésenként_28 kivitel_lépésenként_29
Ezek után már csak a rendszer beállítása, a szórófejek szórás távolságának és szögének a beállítása, valamint az automatika beprogramozása van hátra. Próbaüzemet követően amennyiben hibátlan a rendszer jöhet a műszaki átadás, oktatás a kezelésével kapcsolatban.

kivitel_lépésenként_30 kivitel_lépésenként_31 kivitel_lépésenként_32